2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Észak-Korea tagadja, hogy csapatokat küldene Moszkvának

Észak-Korea tagadja, hogy csapatokat küld Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt, Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben alaptalan pletykának nevezte Szöul állítását. „Ami az O...

Észak-Korea tagadja, hogy csapatokat küld Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt, Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben alaptalan pletykának nevezte Szöul állítását.

„Ami az Oroszországgal való úgynevezett katonai együttműködést illeti, küldöttségem nem érzi szükségét, hogy kommentálja ezeket az alaptalan, sztereotip pletykákat” – mondta egy észak-koreai képviselő az ENSZ-közgyűlés ülésszakán hétfőn késő este.

Szöul állításai „a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság imázsának beszennyezésére és a két szuverén állam közötti legitim, baráti és együttműködő kapcsolatok aláásására irányulnak”

– tette hozzá.

A dél-koreai külügyminisztériumba a minap már bekérették Oroszország szöuli nagykövetét, hogy magyarázatot követeljenek tőle az ügyben.

A szöuli elnöki Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) ülést hívott össze a helyzet értékelésére, miután a Nemzeti Hírszerző Szolgálat jelentése szerint Észak-Korea úgy döntött, hogy mintegy 12 ezer katonát küld Oroszország segítségére, és ebből mintegy 1500-at már Oroszország távol-keleti részén állomásoztat. A jelentésében műholdfelvételeket is közzétett, amelyeken állítása szerint a már ott lévő csapatok láthatóak.

Az NSC szerint a fejlemény „jelentős biztonsági fenyegetést” jelent mind Dél-Korea, mind a nemzetközi közösség számára, és durva megsértése azoknak az ENSZ biztonsági tanácsi határozatoknak, amelyek tiltják a katonai együttműködést Észak-Koreával.

Ezzel párhuzamosan Kim Tedzso nemzetbiztonsági tanácsadó egy keddi tájékoztatón azt mondta: Dél-Korea az Oroszország és Észak-Korea közötti katonai együttműködés szintjéhez igazodva ellenlépéseket fog tenni, de nem részletekbe nem bocsátkozott.

Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy Dél-Korea támadó fegyvereket szállítson Ukrajnának

– jelentette a Yonhap hírügynökség a szöuli elnöki hivatalra hivatkozva.

#Dél-Korea #Észak-Korea

Mutasd a hozzászólásokat!