Mel Gibson rövid interjút adott a TMZ-nek, amelyben leszögezte, ő Trumpra fog szavazni – szúrta ki a Mandner. A színész-rendező azt is megjegyezte, hogy Kamala Harris nem volna jó, mert szerinte:
szánalmas előéletű, és politikája sincs, amiről beszélni lehetne. Annyi az IQ-ja, mint egy kerítésoszlopnak.
Korábban többször írtunk már arról, hogy hollywoodi sztárok a nemtetszésüknek adtak hangot számos dolog miatt. Legyen az a mindent eltörölni akaró woke-ideológia vagy éppen az a szép új világ, amelyaz elmúlt években kialakult.
A népszerű Szikla, Dwayne Johnson a Fox Newsnak adott egy interjút, ahol az idei elnökválasztás fényében beszélt a politikáról is. A színész a legutóbbi választáson még a demokrata Bident támogatta, de ezek szerint rájött, hogy rossz lóra tett.
Elégedett vagyok-e Amerika jelenlegi állapotával? Nos, a válaszom nem. Hiszem-e, hogy jobb lesz? Hiszek ebben. Optimista vagyok, és hiszek abban, hogy jobbá válhatunk.
A világsztár úgy fogalmazott, hogy a politikába való belemerülés megosztottságot okozott, és kijelentette, hogy ezúttal nem fog nyilvánosan támogatni egy jelöltet sem.
De nem ő az egyetlen amerikai színész, akinek elege lett a demokrata vezetésből és az azóta leléptetett Joe Bidenből. Húsvétkor James Woods fakadt ki a liberálisok politikájára. A Golden Globe-díjas, világhírű színész köztudottan republikánus, többször kiállt Donald Trump mellett és bírálta a demokrata vezetést. Most azonban nagyon kemény üzenetet küldött az amerikai a baloldalnak:
Ez az aljas képmutató megtiltott minden Krisztusra való hivatkozást a legszentebb keresztény ünnepeken, ehelyett a transzvesztitákat tiszteli. Hogyan lehetséges, hogy a világ ennyire megőrült, és az őrült baloldal milliói egyszerűen vállat vonnak?
Köztudott, hogy Hollywood erősen demokrata kötődésű. Azonban még ebben a baloldali fellegvárban is vannak többen, akiket nem téveszt meg a liberális mainstream. Most az elnökválasztás közeledtével különösen fontos, hogy egy akkora sztár, mint Mel Gibson is kiállt Donald Trump mellet.
(Magyar Nemzet)
