Magyarország a tehetségek földje, ezért nem hagyható, hogy akár csak egy tehetség is elkallódjon – hangoztatta az Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család 24 című műsorában.

Varga-Bajusz Veronika azt mondta, a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjpályázatot azért hirdették meg tavaly, hogy motiválják a fiatal tehetségeket felkaroló, versenyekre felkészítő pedagógusokat.
A múlt évi tapasztalatok alapján átláthatóbbá tették a pályázati felületet és egyszerűsítették az adminisztrációs folyamatot – jegyezte meg az államtitkár.
Hozzátette:
a pályázatot 1,5 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, a nyertesek tíz hónapon keresztül havi nettó 75 ezer forint ösztöndíjat kapnak.
A műsorban elhangzott az is, hogy a pályázatokat november 10-ig várják, az ösztöndíjra kétezer pedagógus pályázhat a Kárpát-medencéből.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
