Pennsylvania Trumpnak áll
Trump már behúzta az első csatatérállamot, Észak-Karolinát, és a szavazatok 82 százalékos feldolgozottságánál több mint 200 ezer szavazat az előnye Harissel szemben Pennsylvaniában is. Nagyon úgy néz ki, hogy újabb fontos lépést tehet a végső győzelem felé, Pennsylvania ugyanis 19 elektori szavazatot ér.
Virginia is Harrisé
Kamala Harris Virginiát behúzva 13 elektori szavazatot szerzett. A demokrata elnökjelölt győzelme azt jelenti, hogy Donald Trump egymás után harmadszor veszít ebben az államban. A demokrata jelöltek 2008 óta nem veszítettek Virginiában.
Új-Mexikóban Kamala Harris nyert
Kamala Harris győzött Új-Mexikóban, ezzel öt elektori szavazattal gyarapította a demokraták és saját eredményét. A Demokrata Párt befolyása Új-Mexikóban az elmúlt két évtizedben egyre csak nőtt, George W. Bush volt az utolsó republikánus, aki 2004-ben nyerni tudott itt.
(AP)
Összezárt a megye Trump mögött, ahol meglőtték őt
Szinte az összes szavazat megszámlálása után stabil 32 százalékpontos előnnyel vezet Donald Trump Kamala Harris előtt Butler megyében. A pennsylvaniai megye neve így még lehet, hogy nem ismerős, márpedig itt próbálta egy magányos merénylő lelőni Trumpot a nyáron, amit az elnökjelölt egy fülsérüléssel megúszott (a közönség soraiban viszont meghalt egy ember). Az NBC azt írja, Trump 2020-ban szintén 32 százalékpontos előnnyel vitte Butlert, 2016-ban pedig 38-cal. Megjegyzik még, a megyében magasabb volt a részvétel, mint legutóbb.
Oregon is Harrisé
A CNN és az NBC is azt állapította meg, hogy Oregon államot Kamala Harris vitte el. Oregon 8 elektori voksot ér a demokrata elnökjelöltnek.
AP: Trump nyeri Észak-Karolinát
Donald Trump nyeri Észak-Karolinát az AP előrejelzése szerint.
AP: Trump nyeri Észak-Karolinát
Donald Trump nyeri Észak-Karolinát az AP előrejelzése szerint.
Trump tovább növelte az előnyét az északi csatatérállamokban
Egyelőre tarol az északi csatatérállamokban Trump, ahol a volt elnök növelte az előnyét az elmúlt fél órában. Pennsylvaniában 72 százalékos feldolgozottságnál 51,4-47,7-re, Michiganben 30 százalékos feldolgozottságnál 51,7-46,5-re, Wisconsinban pedig 63 százalékos feldolgozottságnál 50,6-47,9-re vezet Harrisszel szemben.
Trump nyert Idahóban
Donald Trump republikánus elnökjelölt nyert Idaho államban az amerikai sajtó előrejelzése szerint, ezzel újabb négy elektori szavazatot szerzett.
Kamala Harris behúzta a legnépesebb amerikai tagállamot
A CNN becslése szerint Kalifornia a maga 54 elektorával Kamala Harris kezébe került. Az AP eközben Washington államot is a demokrata elnökjelöltnek adta 12 elektorral.
A győztest ilyenkor még csak az amerikai sajtó hirdeti ki, az első megszámolt szavazatok, a nem a győztes személyét, hanem szavazási preferenciákat mérő exit poll eredmények és a korábbi választási eredmények figyelembevételével, miután úgy ítélik meg, hogy az egyik jelölt már behozhatatlan előnyre tett szert. Ezeket a bejelentéseket gyakorlatilag hivatalos eredményként szokta elfogadni mindenki, még akkor is, ha még nem számolták meg az összes szavazatot.
