2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Rendőrségi eljárás indult Csárdi Antal ellen

Megindult a szabálysértési eljárás Csárdi Antal volt LMP-s képviselő ügyében, írja a Magyar Nemzet. A kormánylap kérdésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást az eljárás tén...

Megindult a szabálysértési eljárás Csárdi Antal volt LMP-s képviselő ügyében, írja a Magyar Nemzet. A kormánylap kérdésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást az eljárás tényéről, részleteket azonban nem közöltek.

Az LMP-ből azóta már távozott Csárdi Antal június elején zárta le pártja aktivistáival a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárának mindkét bejáratát. „Azt próbáljuk elérni, hogy ne tudjon működni a Samsung, hiszen a bíróság kimondta, hogy nem rendelkeznek megfelelő környezethasználati engedéllyel” – mondta akkor a helyszínen. Az akciónak rendőri intézkedés vetett véget, az aktivistákat és Csárdi Antalt is elvezették az útból.

A politikus mentelmi jogát ezek után október közepén függesztette fel a parlament 132 igennel, 38 nem és 1 tartózkodás mellett. Csárdi szerint nem áll fent a szabálysértési tényállás, azt mondta, a mentelmi jogról szóló szavazásnak „egyetlenegy vesztese lesz, az pedig a magyar demokrácia”.

 

#LMP #Csárdi Antal

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!