2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Harangozó Gábort indítja a mérhetetlen MSZP a tolnai időközi választáson

Hamarosan pedig az is kiderül, ki képviseli majd a DK-t.„Harangozó Gábor tapasztalt politikai szereplő, országosan, sőt európai szinten is számot adott már tudásáról, mind európai parlamenti, val...

Hamarosan pedig az is kiderül, ki képviseli majd a DK-t.

„Harangozó Gábor tapasztalt politikai szereplő, országosan, sőt európai szinten is számot adott már tudásáról, mind európai parlamenti, valamint országgyűlési képviselőként is” – írta az MSZP a közleményében, amiben bejelentették, hogy a párt külügyititkára fogja őket képviselni a Tolna megyei 2. választókerület időközi választásán.

Az MSZP kiemelte az is, hogy Harangozó Gábor személyesen is kötődik Tolna megyéhez, és “egyetemi tanulmányai, valamint eddigi politikai pályafutása pedig alkalmassá teszi a körzet hathatós képviseletére”, és megemlítették azt is, hogy a korábban említett posztja mellett Szociális Demokráciáért Intézet programigazgatójaként tevékenykedik, illetve agrárközgazdászi végzettséggel, valamint külügyi szakértői tapasztalattal rendelkezik.

A dombóvári központú választókerületben azért kerül sor időközi választásra, mert a körzet eddigi parlamenti képviselője, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár október 17-én, 57 évesen elhunyt.

A Tisza Párt korábban bejelentette, hogy nem indít saját jelöltet a körzetben, ahogyan távol marad a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is.

Mások viszont élnek a lehetőséggel, Vona Gábor-féle Második Reformkor a kommunikációs igazgatójukat, Ágoston Pált indítja, a Mi Hazánk színeiben egyik legismertebb politikusuk, Dúró Dóra méretteti meg magát, illetve a DK is önálló jelöltet állít a tolnai időközi választáson, de hogy ki lesz az, az majd november 18-án derül ki. A párt elnöke, Gyurcsány Ferenc így kommentálta azt, hogy Magyar Péterék a január 12-iére kiírt választáson nem vesznek részt.

#Harangozó #MSZP #időközi választás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!