Bentancur saját dél-koreai csapattársára tett megjegyzést. Karácsonyig nem játszhat, és közel 50 millió forintnyi bírságot kell fizetnie.

A Tottenham középpályása, Rodrigo Bentancur hét mérkőzésre szóló hazai eltiltást kapott a labdarúgó-szövetségtől, amiért rasszista módon sértegette csapattársát, Szon Heung-mint – írja a BBC.
A 27 éves uruguayi játékos egy helyi tévéműsorban arra utalgatott, hogy a dél-koreai válogatott Szon és unokatestvérei mind ugyanúgy néznek ki – a The New York Times szerint Bentancur később bocsánatot kért a közösségi oldalán, és beismerte, hogy rossz vicc volt, amit mondott.
Tette azonban nem maradt következmények nélkül: december 26-ig nem térhet vissza a hazai pályára, kihagyja többek között a Manchester City, a Liverpool és a Chelsea elleni Premier League-mérkőzéseket, valamint a Spurs Manchester United elleni Ligakupa-negyeddöntőt.
Mindezek mellett még 100 ezer fontos (nagyjából 50 millió forintnyi) pénzbüntetést is fizetnie kell.
Bentancur ebben a szezonban 15-ször játszott a Tottenhamben. November 11-én, az Ipswich elleni vereség alkalmával szerezte első gólját.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
