A szélsőbaloldali provokátor drámai bejegyzéssel reagált.
Mint ismert, Jogellenesen és szabálytalanul építkezett, ezért Budapest Főváros Kormányhivatalának építésügyi hatósága arra kötelezte Tordai Bencét,
hogy hat hónapon belül bontsa le a szabálytalanul épített II. kerületi ingatlanát
Erre reagált az ex-párbeszédes képviselő.

Egy Facebook-posztjában azt állítja, hogy Sára Botond főispán személyes és politikai bosszúhadjáratot indított ellene.
Tordai szerint a főispán most egy hivatalos határozattal bontási kötelezést adott ki családi otthonukra, amelyről korábban a bíróság és az igazságügyi szakértők is kimondták, hogy a 2017-ben jóváhagyott terveknek megfelelően épült.
Tordai szerint az ügy gyökerei 2022-re nyúlnak vissza, amikor bemutatta, hogy Sára Botond „bűnös módon elszabotálta” egy védett erdő helyére épült oligarcha-villa bontását. A politikus úgy véli, ez a lejárató kampány és az ellene hozott határozat egyértelműen politikai indíttatású:
„Ha végigviszik az eljárást, három generáció megtakarításait zabrálják el, és négy gyerek jövőjét teszik tönkre.”
Tordai posztjában bírálta a Fidesz kormányzását, amely szerinte a hatóságok és a bíróságok politizálásával próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki politikusokat.
"Nemrég láttuk, hogy koncepciós eljárásban egy ellenzéki képviselőt fosztanak meg a mandátumától, de olyan még nem volt, hogy politikai okból anyagilag is lenullázzanak egy ellenzéki politikust, földönfutóvá tegyenek egy családot" - fogalmaz.
Hozzátette, hogy nem fél, mert tiszta a lelkiismerete, és nem fog megfutamodni: „Csak még elszántabban fogok küzdeni ennek az aljadék rendszernek a bukásáért!” Hangsúlyozta, hogy a támadások ellenére jelentős támogatást érez a helyi közösségtől és az ellenzéki szimpatizánsoktól, amit köszönettel fogad.
