A korábbi 1500 után újabb 3500 munkahelyet szüntetne meg a német Bosch – a cég 2027 végéig hajtaná végre a leépítést a gyenge kereslet miatt. A cég pénteki bejelentésekor közölte azt is, hogy a pozíciók körülbelül fele németországi helyszíneken található. Az intelligens vezetőtámogató rendszerek és az automatizált vezetéshez szükséges megoldások, valamint a vezérlőberendezések iránti kereslet nem a várt módon fejlődik, ezért döntöttek a leépítés mellett.
A cég meglátása szerint az elmúlt hónapokban a korábbiaknál is nagyobb lett a feszültség a fenti üzleti területen, és itt a szükségesnél sokkal többen dolgoznak. Ezért a versenyképesség biztosításához további személyi és strukturális kiigazításokra van szükség – magyarázták a Der Strandard szerint. A Bosch együttműködik a munkavállalók képviselőivel annak érdekében, hogy "az intézkedéseket társadalmilag a lehető legelfogadhatóbbá tegye".
A cég az elmúlt hónapokban már több ezer munkahelyet szüntetett meg, és közben attól is tartanak, hogy nem fogják tudni teljesíteni az éves célkitűzéseket. A vállalat csütörtökön jelentette be, hogy csökkenti a cégközpontban dolgozók munkaidejét: 2025. március 1-től több németországi telephelyen 450 alkalmazott csak heti 35 órát fog dolgozni.
