2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Megszavazta az Országgyűlés: Gyurcsánynak fizetnie kell

Tizennégymillió forintos bírságot kapott a DK elnöke.

Több mint 14 millió forinttal csökkent Gyurcsány Ferenc (DK) képviselői tiszteletdíja, miután az Országgyűlés 114 igen, 42 nem és 5 tartózkodó szavazattal elfogadta az erről szóló határozati javaslatot. Ennek értelmében

a DK elnökének tiszteletdíja négyhavi összeggel – több mint 14 millió forinttal – lesz kevesebb. 

A döntés előzménye, hogy a szeptember 30-i ülésnapon Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva úgy fogalmazott, hogy a magyar kormányfő „(…) eladta önmaga becsületét, végül eladta hazája becsületét, és eladta hazája függetlenségét és önállóságát. Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van.” 

Kövér László ülésvezető elnökként eljárva a kormánnyal és a miniszterelnökkel szemben használt kifejezések miatt a képviselőt rendreutasította, majd megvonta tőle a szót, 

Gyurcsány Ferenc azonban folyamatos kiabálásaival megakasztotta a következő felszólalót, így mindaddig nem lehetett folytatni az ülést, amíg el nem hagyta az üléstermet.

A történtek után Kövér László több mint 14 millió forintos bírságot szabott ki Gyurcsány Ferencre, aki fellebbezett a büntetés ellen, de kérelmét az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította. 

 

 

(Magyar Nemzet)

#Kövér László #Gyurcsány Ferenc

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!