A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra, az M1 és a Kossuth rádió reggeli műsorában élesen bírálta a fővárosi önkormányzatot, amiért eddig nem tudtak főpolgármester-helyetteseket választani.

Elmondása szerint a „szivárványkoalíció” együttműködése ellenére belső viták akadályozzák a személyi kérdések rendezését, ami törvénysértő helyzetet eredményezett.
Szentkirályi kiemelte, hogy a baloldal önös érdekeit követve pozíciókat osztogat, miközben nem hajlandó elismerni, hogy koalícióban dolgozik. Példaként említette, hogy Karácsony Gergely jelöltje, Kiss Ambrus, és más politikai szereplők mögött különböző pártérdekek állnak.
A frakcióvezető kritikával illette a főváros drogstratégiáját, amelyet szerinte nem a megelőzésre, hanem a kábítószerek liberalizálására összpontosítanak. Rámutatott a fiatalok körében tapasztalható növekvő drogfogyasztásra, valamint a fővárosi drogfüggőség miatt bekövetkező halálesetek magas számára.
A drogos kutyapártosok és Kamu Geri haverja:

Pozitívumként értékelte, hogy a közgyűlés elfogadta a Fidesz több javaslatát, például az illegális parkolás elleni fellépést, az éjszakai aluljárózárásokat és a budapesti fürdők kedvezményes használatát reggel és este.
Ez a helyzet tovább élezi a feszültséget a fővárosi vezetés és a kormányoldal között, amely politikai és jogi következményekkel is járhat - írta az MTI.
Pillanatok a Fővárosi Közgyűlésen:
A világát nem rudja... 🤡 pic.twitter.com/0zqmInygKq
— Bede Zsolt (@Bede_Zsolti) November 27, 2024
