2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Vádat emeltek az Orbán-beszéd alatt őrizetbe vett volt nyomozó ellen

Vádat emeltek Csőgör Péter volt gazdasági főnyomozó ellen, akit Orbán Viktor október 23-i beszéde alatt egy tiltakozó tábla miatt a TEK munkatársai emeltek ki a tömegből. A férfit Orbán Viktor ok...

Vádat emeltek Csőgör Péter volt gazdasági főnyomozó ellen, akit Orbán Viktor október 23-i beszéde alatt egy tiltakozó tábla miatt a TEK munkatársai emeltek ki a tömegből.

A férfit Orbán Viktor október 23-i beszéde alatt fogták el, miután egy táblát tartott fel Orbán beszéde alatt.

Átvizsgálás után egy 4 centi hosszú pengéjű sniccert találtak nála. Akkor rendzavarás és szabálysértés miatt indítottak eljárást.

A sniccerre elmondása szerint azért volt szükség, mert a táblát eredetileg letakarta egy másik felirattal, amit csak később vágott le.

Az egykori rendőr nem sokkal később interjút adott a Magyar Narancsnak, ahol arról beszélt, hogy számára kimeríti a hivatali visszaélés bűncselekményét, amikor „valakit azért vegzál a hatóság, mert véleményt nyilvánít”. Kijelentette, hogy addig folytatja a tiltakozási, véleménynyilvánítási akciót, „amíg ki nem esik egy 5-6. emeleti kórházablakból”. 

Csőgör Péter az ügyben feljelentést tett hivatali visszaélés, hivatalos eljárásban történt bántalmazás, illetve jogellenes fogva tartás bűntettének gyanújával.

A Népszava írta meg, hogy

a volt nyomozó ellen is indult szabálysértési eljárás, ami már bírósági szakaszba lépett, azaz megtörtént a vádemelés. 

#vádemelés #millenáris #bíróság #Orbán Viktor

Mutasd a hozzászólásokat!