Tigris tépett szét egy gondozót hétfőn a romániai Pitesti állatkertjében, miután a férfi a munkavédelmi szabályok mellőzésével lépett be a vadállat ketrecébe.

Az Arges megyei rendőrség közlése szerint a baleset reggel történt, amikor az 50 éves gondozó belépett a vadállatok ketrecébe, és az egyik tigris rátámadt. A férfi belehalt sérüléseibe, az ügyben bűnügyi vizsgálat indult.
Cristian Gentea, Pitesti város polgármestere Facebook-oldalán azt írta, hogy az első információk szerint a balesetet a munkavédelmi szabályok megszegése okozta.
Közölte: valamennyi illetékes hatósággal együttműködnek, hogy kiderítsék a baleset okait, és elejét vegyék a hasonló tragédiáknak. „A mi felelősségünk, hogy megvédjük minden ott dolgozó életét, ugyanakkor biztosítsuk az állatok jólétét” - írta.
Az ügy kivizsgálása érdekében ideiglenesen felfüggesztették az állatkert tevékenységét. A polgármester szerint 50 éve nem volt példa hasonló esetre.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
