Donald Trump azonnali és átfogó változtatásokat ígért, miután január 20-án hivatalba lép.

Az NBC News Meet the Press című műsorában Kristen Welkernek adta a megválasztása utáni első interjúját, amiben a megválasztott elnök többek között azt mondta:
- Az első ciklusában elfogadott adócsökkentések folytatásán fog dolgozni.V
- Vámokat vet ki az USA legnagyobb kereskedelmi partnereinek importjára, de elismerte, hogy nem tudja garantálni, hogy „az amerikai családok nem fognak többet fizetni”.N
- Nem fogja megemelni az olyan kormányzati programoknál az életkori határt, mint a társadalombiztosítás és a Medicare, és nem fog megszorításokat eszközölni rajtuk az Elon Musk és Vivek Ramaswamy által vezetett kiadáscsökkentés részeként.
- Nem fog arra törekedni, hogy korlátozásokat vezessen be az abortusztablettákra vonatkozóan.
- Tervezi, hogy kitoloncolja a papírokkal nem rendelkező bevándorlók millióit, és megpróbálja megszüntetni a születési joggal járó állampolgárságot.
- A 2021. január 6-i zavargások résztvevőinek már az első napján kegyelmet ad, azzal érvelve, hogy sokan túl durva bánásmódot szenvedtek el a börtönben.
- Megfontolja a szövetségi minimálbér emelését, ami 2009 óta 7,25 dollár óránként és szerinte is nagyon alacsony, de konzultálni szeretne az ország kormányzóival.
A vegyes bevándorlási státuszú családokról, ahol egyesek legálisan, mások pedig illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban, Trump azt mondta:
„Nem akarom szétszakítani a családokat, ezért az egyetlen módja annak, hogy ne szakítsuk szét a családot, az, hogy együtt tartjuk őket, és mindannyiukat vissza kell küldenünk.”
Azt mondta, a több millió ember kitoloncolásának költségei és logisztikai nehézségei nem tántorították el őt.
Kivételt képezhetnek az „álmodozók”, akiket gyerekként illegálisan vittek az USA-ba, és évek óta ott élnek. Trump nyitott arra, hogy olyan jogalkotás legyen, ami lehetővé tenné nekik, hogy az országban maradhassanak.
A 14. kiegészítésben foglalt védelemről, ami az állampolgárságot garantálja mindenkinek, aki az USA területén született, függetlenül a szüleitől, azt mondta, megszüntetné, megfontolná az alkotmány módosítását is.
Trump beszélt a régi sérelmekről is. Nem akarta elismerni, hogy elvesztette a 2020-as választást. Arról, hogy szerinte a demokraták azt a választást ellopták, de ezt a mostanit nem, pedig ők irányítják a Fehér Házat, Trump azt mondta:
„Mert szerintem túl nagy volt ahhoz, hogy manipulálják.”
Joe Biden elnököt hibáztatta a nemzet politikai megosztottságáért, és sértésekkel halmozta el vélt ellenségeit, Adam Schiffet, a leendő kaliforniai demokrata szenátort „igazi aljadék”-nak nevezte.
A politikai megtorlásról azt mondta, őt érte sérelem, de nem fog különleges ügyészt kinevezni Joe Biden ügyeinek kivizsgálására. „Nem akarok visszamenni a múltba. A megtorlás a siker útján fog történni” – mondta.
Azt ígérte, kiadja a teljes orvosi kartonját. Trump 82 éves lesz, amikor 2029-ben lejár a mandátuma – ugyanennyi idős Biden is.
Trump nem tervezi, hogy megváljon a Truth Social nevű platformtól, amit a hivatalából való távozása után indított.
Arról is beszélt, hogy próbálja meg leváltani a Fed vezetőjét, Jerome Powellt, akit a múltban kritizált.
Azt mondta, a gyerekei most nem csatlakoznak hozzá a Fehér Ház tanácsadóiként. Az előző ciklusában a lánya, Ivanka Trump és a veje, Jared Kushner is vezető tanácsadóként szolgáltak. Arra a kérdésre, hogy a felesége, Melania Trump milyen szerepet fog játszani az új ciklusban, nem válaszolt, bár a leendő first ladyt nagyon elegánsnak és nagyon népszerűnek jellemezte.
