Több volt alkalmazott is szexuális visszaélésekkel vádolja a világ legnagyobb LMBTQ hírportálját működtető házaspárt, írja a BBC.

A brit közszolgálati csatornának többen is arról számoltak be, hogy a PinkNewst irányító Anthony James és Benjamin Cohen olyan munkahelyi környezetet alakított ki, ami miatt többen is orvosilag igazolt mentális egészségügyi problémákról számoltak be.
A BBC azt írja, hogy 33 olyan emberrel készítettek interjút, akik 2017 és 2024 között a PinkNewsnál dolgoztak, többen hivatalos írásos panaszokat, privát e-maileket és WhatsApp-üzeneteket is bemutattak erről.
Előfordult például, hogy a PinkNews igazgatója, Anthony James úgy csókolta és érintette meg egyik fiatalabb kollégát, hogy a fiú a beszámolók szerint túl részegnek tűnt ahhoz, hogy beleegyezzen ebbe.
A beszámolók szerint James és Cohen általában sok alkoholt ittak, ez pedig a munkahelyi kultúrára is kihatott. A PinkNews igazgatói egyelőre nem nyilatkoztak a BBC-nek, de szerintük a vádak hamisak.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
