A jordániai Aqabában járt Antony Blinken amerikai külügyminiszter. A helyszínen hangsúlyozta:
Amerikának és szövetségeseinek fontos feladata, hogy segítsék a szíriaiakat az új helyzetben.
Blinken elmondta, hogy közvetlen kapcsolatban állt a HTS nevű, Aszad rendszerét megdöntő lázadókkal.
Arról is beszélt: „Az Iszlám Állam és más terrorista csoportok továbbra is jelen vannak Szíriában, és ezt a bizonytalan időszakot a megerősödésükre akarják használni. Senki nem tudja ezt jobban, mint a szíriai emberek. A szíriaiak tudják azt is, hogy szükségük van a szomszédjaik és a nemzetközi közösségnek a támogatására a kihívások legyőzésére.”
Blinken szerint tudható, hogyan következhetnek be a diktátorok bukása után kaotikus és konfliktusos időszakok,
majd más diktátorok hatalomszerzései, de éppen ezért fontos, hogy segítsék a szíriaiakat egy „inkluzív, nem részrehajló, békés és szuverén állam” felépítésében, írta a mandiner.hu.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
