Lézerrel próbáltak meg elvakítani egy hazánk felett elrepülő lett pilótát az egyik toronyból.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy lett pilóta szeptember 28-án éjjel, Magyarországon keresztül Spanyolországba tartott a repülőgépével, amikor Gönyű–Nagyszentjános–Ács települések háromszögében
valaki öt percen keresztül zöld színű fénycsóvával világította meg a gépét, amely ekkor 1700–1800 méter magasan repült.
A rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében várja a tanúk jelentkezését. Bejelentés tehető személyesen a győri kapitányságon, vagy telefonon a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es hívószámok valamelyikén, illetve az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
