2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Joe Biden utolsó elnöki látogatása Rómában lesz

Az új év második hetében, január 9-én három napra Olaszországba utazik Joe Biden amerikai elnök, ahol Ferenc pápa mellett találkozik majd Giorgia Meloni miniszterelnökkel és Sergio Mattarella áll...

Az új év második hetében, január 9-én három napra Olaszországba utazik Joe Biden amerikai elnök, ahol Ferenc pápa mellett találkozik majd Giorgia Meloni miniszterelnökkel és Sergio Mattarella államelnökkel is – írja az AP.

A Fehér Ház közleménye szerint Biden és a pápa csütörtökön folytattak telefonbeszélgetést, aminek alkalmával a szentatya magához hívta az amerikai elnököt, aki el is fogadta az invitálást. Ezzel valószínűleg a Vatikánba vezet majd Biden utolsó hivatalos nemzetközi útja amerikai elnökként.

A közlemény szerint Biden köszönetet mondott Ferenc pápának azért a küzdelemért és kiállásért, amit a világ egészén tapasztalható szenvedések enyhítéséért tett, beleértve az emberi jogok előmozdításáért és a vallásszabadság ügyéért végzett munkáit.

Információk szerint a két vezető témája szintén a világbéke felé vezető út lesz majd januárban.

Biden emellett a pártja éléről nemrég lemondott olasz kormányfővel, Giorgia Melonival is találkozik. A Fehér Ház által közölt információk szerint „a világ előtt álló fontos kihívásokat” fogják megvitatni.

#Vatikán #Joe Biden #Olaszország

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!