A magdeburgi terrortámadás után fokozott biztonsági intézkedéseket jelentett be a rendőrség és a TEK.

Civil ruhás bűnügyi és egyenruhás állománnyal, megnövelt létszámmal biztosítja a rendőrség a karácsonyi vásárokat – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.
A rendőrség a magdeburgi tragikus eseményekre tekintettel a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon. A látogatók a megnövelt létszám mellett az érintett területeken fizikai akadályokkal is találkozhatnak, amelyek a biztonságot szolgálják
– hívták fel a figyelmet.
Azt kérték a látogatóktól, hogy a vásárokban fokozottan figyeljenek az értékeikre, kövessék a kihelyezett táblák és a rendőrök utasításait.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárok, a Bazilika és a Vörösmarty tér környékén.
A jelenlétet a németországi Magdeburgban történt gázolásos esemény indokolja. A reagáló idő csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének fenntartása miatt a TEK munkatársai a vásárok helyszínén, illetve közelében tartózkodnak.
A nagy látogatottságú események minden esetben kiemelt biztonsági intézkedéseket igényelnek, amelyek nem feltétlenül láthatók. A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban tölthessék az ünnepeket.
A terrorfenyegetettséget tekintve Magyarországon továbbra is a 3-as (közepes) terrorfokozat van érvényben, és továbbra sem állnak rendelkezésre olyan információk, amelyek a fokozat módosítására adnának okot.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
