Az ukránok próbálják kisebbnek beállítani a veszélyt, de nehéz megküzdeni a valósággal.
Jevhen Dikij, az orosz–ukrán háború veteránja szerint Vlagyimir Putyin újabb 120 ezer katonát kaphat Észak-Koreától, de szerinte ők nem állnak készen a háborúra.
„Kim Dzsongun elvtárs száz százalékig közömbös (az észak-koreaiak súlyos veszteségei iránt – a szerk.), sokkal inkább, mint Putyin. Amit a kurszki régióban látunk, az a 12 ezer csak egy »teszt«.
Bár az oroszok nem túl bölcsek, nem gondolhatták, hogy 12 ezer koreai komolyan befolyásolja a háború menetét.
Véleményem szerint arra kellene használni őket, hogy lássák, mennyire tudnak segíteni az oroszoknak ebben a háborúban. És ha kiderül, hogy indokoltak, akkor egyszerűen vesznek még sokkal többet Kim Dzsongun elvtárstól.
Kim Dzsongun számára nem gond, ha 12 ezer helyett 120 ezret szállítanak.
A koreai békeidőszaki hadsereg 1,3 millió fő” – idézi az Unian a nem kicsit elfogult „szakértőt.”
Hozzátette az észak-koreai katonákkal kapcsolatban: „Ők csak annyit tudnak, hogy hősiesen haljanak meg. De a háborúban nem az a fontos, hogy hősiesen halj meg, hanem hogy az ellenséged hősiesen haljon meg. Kiderült, hogy otthon még az alapvető katonai kiképzést sem kapták meg.
Ezek csak rabszolgák, tehát valószínűleg az árokásásban jók, de az eskü alatt legfeljebb egy puskát fogtak a kezükbe.
Ráadásul abszolút nincsenek felkészülve erre a háborúra, ahol drónok, elektronikus hadviselés és egyéb technológiai dolgok vannak. Hősiesen meghalnak a nagy vezérért, de ebben nulla az eredményesség”.
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
