A lengyel parlamentben kezdeményezték a volt miniszterelnök, Mateusz Morawiecki mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség vezetője, Adam Bodnar, aki egyben igazságügyi miniszter is, kérte a parlamenttől, hogy vonja meg Morawiecki mentelmi jogát, hogy vádat emelhessenek ellene hatalommal való visszaélés miatt, amit miniszterelnökként, a korábbi Jog és Igazság (PiS) kormányzása idején követett el. Az ügyészség szerint Morawiecki a 2020-as választások szervezése során lépte túl a hatáskörét.
Alább a vadliberális megfogalmazás Soroséktól (helyesírásukat javítottuk):
2020 tavaszán, a COVID-járvány első hullámának idején, a PiS-kormány megpróbálta teljes mértékben postai úton lebonyolítani az elnökválasztást Lengyelországban. A kormány a járványhelyzetre hivatkozott, de többen politikai motivációt láttak ebben, mivel a választások minél gyorsabb megszervezése előnyös lett volna a PiS által támogatott hivatalban lévő elnök, Andrzej Duda számára. Azzal vádolták a kormányt, hogy a választás megszervezése során nem tartották be a törvényeket. Ezeket a vádakat bírósági döntések és az állami számvevőszék jelentése is megerősítette.
Végül a levélszavazásos választásokat elvetették, annak ellenére, hogy legalább több tízmillió zlotyt költöttek el azok előkészítésére. Helyette a szokásos választásokat tartották meg, amelyet Duda szoros versenyben megnyert.
Az ügyészség szerint Morawieckit hatalommal való visszaélést követett el, amikor a levélszavazásos választások előkészítését anélkül rendelte el, hogy jogi alapja lett volna rá. Ez a bűncselekmény akár három év börtönbüntetéssel is sújtható.
2023 decemberében a PiS párt elvesztette hatalmát, és egy új kormányzó koalíció vette át a hatalmat Donald Tusk vezetésével. Az új kormány egyik fő célja az volt, hogy felelősségre vonja a volt PiS tisztségviselőket az állítólagos visszaélésekért, amiket a hatalomban töltött idejük alatt követtek el.
Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettest például az állami vagyont megkárosító bűncselekményekkel gyanúsítják, aki nemrég Magyarországon kapott politikai menedékjogot.
(Wyborcza/Notes from Poland)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
