Kigyulladt egy lakókocsi szombat este Törökbálinton, egy idős férfi bennégett – írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A nyárfasor utcában álló lakókocsit nehéz volt megközelíteni, mert az udvar, amin állt, tele volt lomokkal. A tűzoltók három autóval vonultak a helyszínre, és nagyjából fél óra alatt tudták eloltani a teljes terjedelmében égő, 10 négyzetméteres járművet.
A férfi holttestét a helyszín átvizsgálásakor találták meg. A beavatkozást nehezítette, hogy nemcsak az udvar, hanem a lakókocsi is tele volt lomokkal és hulladékkal. A tűz keletkezésének körülményeit még vizsgálják.
„Egy lomokkal telezsúfolt helyiségből nehezebb kimenekülni baj esetén, a mentés is körülményesebb, sőt még a tűz keletkezésének is nagyobb az esélye”
– áll a közleményben.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.