2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Lehűlés érkezik a hétvégén, és visszatérnek a hajnali fagyok

Lehűlés érkezik a hétvégén, vasárnap már 10 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet, és visszatérnek a hajnali fagyok is. Pénteken helyenként erős széllökések is lehetnek, számottevő csapadékr...

Lehűlés érkezik a hétvégén, vasárnap már 10 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet, és visszatérnek a hajnali fagyok is. Pénteken helyenként erős széllökések is lehetnek, számottevő csapadékra nem kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, északnyugat felől pedig egyre nagyobb területen csökken a felhőzet és süt ki a nap, a keleti és déli tájakon ugyanakkor felhősebb maradhat az idő, majd estétől nyugat felől ismét felhősödés kezdődhet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb keleten fordulhat elő gyenge eső, a ködös részeken szitálás, ónos szitálás. A kezdetben délnyugati szél egyre nagyobb területen északnyugati, nyugati irányba fordul és az Észak-Dunántúlon valamint a középső országrészben egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet csúcsértéke általában 8 és 13 fok között valószínű.

Szombaton az ország északkeleti felén napos, míg délnyugati részén közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, csapadék nem lesz. Az északkeleti, északi szél többnyire mérsékelt marad. A minimum általában mínusz 4, plusz 2, a csúcsérték 5 és 10 fok között várható.

Vasárnap általában közepesen felhős lesz az ég, de északkeleten hosszabb-rövidebb borult időszakok is lehetnek. Az északi megyék fölé gyenge csapadékzóna érkezhet, amelyből az Észak-Dunántúlon vegyes csapadékra, míg az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön döntően kisebb havazásra lehet számítani. Az északias szél kevés helyen megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1, a csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

#időjárás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!