A rendőrség hivatalosan csak annyit jelentett be, hogy egy nő maradványait találták meg a Dee-folyóban, ugyanakkor azt is közölték, hogy az ikrek közül már csak Elizát keresik.
Az aberdeeni rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy egy nő holttestét találták meg a Dee-folyóban nem messze onnan, ahol a Huszti-ikreket utoljára látták – írja a Sky News. Bár a holttestet hivatalosan még nem azonosították, a lap szerint a hatóságok értesítették Henrietta családját, miközben Elizát továbbra is keresik.
A rendőrség korábban azt közölte, péntek reggel nyolc óra előtt néhány perccel értesültek arról, hogy a Queen Elizabeth híd közelében egy holttestet láttak. A holttestet kiemelték, a vizsgálat azóta is folyamatban van.
A rendőrség búvárokkal és nyomkereső kutyákkal is kereste a nőket, és mint elmondták, nem találtak bizonyítékot arra, hogy bűncselekmény történt. Úgy gondolják, az ikrek saját elhatározásukból gázoltak bele a folyóba.
Huszti Eliza és Huszti Henrietta január 7-én tűntek el Aberdeenből. Utoljára egy térfigyelő kamera vette fel őket hajnali 2 óra körül a Victoria hídnál.
A lányokat az eltűnésük előtt 12 órával már rögzítette a kamera ugyanazon a helyszínen. Az aznap délután, valamivel három óra előtt készült videón az látható, ahogy hátizsákkal a hátukon öt percig állnak a hídon túl, a folyó melletti ösvényen. Ez idő alatt más emberekkel nem kerültek kapcsolatba.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
