Szerbia sorsáról nem az utcán fognak dönteni, arról csak választások útján dönthetnek az állampolgárok – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton a dél-szerbiai Aleksandrovacon.

A szerb elnök ezzel reagált arra, hogy Újvidéken több tízezres tüntetés zajlik, amit a két és fél hónapja tiltakozó egyetemisták szerveztek.
Vucic azt is mondta, reméli, hogy a diákok „nem ülnek fel az ellenzéki politikusok trükkjeinek”, és nem követelik majd szakértői kormány felállítását.
Leszögezte, hogy sem átmeneti, sem szakértői kormány felállítását nem támogatja, a miniszterelnök lemondását követően vagy sikerül új kormányt alakítani a törvények szerint, vagy előrehozott választásokat fognak tartani.
A szerb államfő ezután megismételte korábbi állítását, miszerint külföldről akarják megdönteni a hatalmát, és külföldről pénzelik a kormányellenes tiltakozásokat is, ezeket a támadásokat pedig „egyes felelőtlen szerbiai politikusok is támogatják, akik választás és a választópolgárok bizalma nélkül mindenáron hatalomra szeretnének jutni”.
Szerbiában november eleje óta tartanak kormányellenes tiltakozásokat, azóta, hogy november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője 15 ember halálát okozva. A hét elején több demonstrációt tartottak Belgrádban és Újvidéken is. A történtek után lemondott a miniszterelnök és Újvidék polgármestere is.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
