2025. december 27. - János
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kocsis Máté: Soros György elmeháborodott

Itt lenne az ideje mindenhol kimondani, hogy az európai migrációs politika teljes kudarc – fogalmazott közösségi oldalán pénteken közzétett bejegyzésében a Fidesz frakcióvezetője, amelyben elmeháborodottnak nevezte Soros Györgyöt. 

Kocsis Máté azt írta, Németországban az előrehozott választás egyik fő témája a migráció. „Az emberek 70 százaléka változást akar, a választott vezetők pedig összekötözött lábakkal járják törzsi táncaikat a politika színpadán. 

Mindeközben a közvélemény a bevándorlók rovására írja, hogy 10 év alatt duplájára nőtt a nők elleni erőszak, gyakoriak a késes támadások és a terrorcselekmények 

– tette hozzá.

Megjegyezte, a hivatalos közlésekben a németek úgy fogalmaznak: német útlevéllel nem rendelkezők az elkövetők, persze így is érti mindenki, de belepusztulnának, ha ki kellene mondaniuk (végre) a migráns szót. Kitért arra, hogy a másik nagy migrációs válság Svédországban van, mely jelenleg története legnagyobb közbiztonsági válságát éli; minden napra jut egy robbantás. „Nem évre, nem hónapra, hanem minden egyes napra” – hangsúlyozta. 

Mint írta, a szélsőséges terrorszervezetek beépültek az illegális migráció folyamatába, a lakosság egyötöde migrációs hátterű és már nem a svéd jogot tartja irányadónak. „Állam az államban. Csak most kedden tizenegy ember halt meg az Örebro egyik oktatási központjánál történt lövöldözésben” – fűzte hozzá.

A poszt szerint Olaszország keresi az illegális bevándorlás elleni megoldásokat, de ezért Giorgia Melonit és Matteo Salvinit is üldözi a bíróság. „És ha azt hinnénk, hogy itthon a határzárral megszűnt minden probléma, jelzem, két hete Molotov koktélt dobtak a határvadászok felé Ásotthalomnál. Mindennek árnyékában a brüsszeli elit Magyarországot szívatja a pénzek visszatartásával, mert nem teljesítjük migrációs paktumban megfogalmazott vágyaikat” – emelte ki. 

„A döntés egyszerű: a Soros nevű elmeháborodottat kell szolgálni vagy az európai polgárokat? Ébresztő, Németország!” 

– zárta bejegyzését a frakcióvezető.

 

#Németország #migráció #Kocsis Máté

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!