2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Szijjártó helyretette a 444 riporterét Rákosrendező kapcsán

„Nagy kár érte, fejlődhettünk volna” – mondta a miniszter a meghiúsult beruházásról. 

Szijjártó Péter külügyminisztert a 444 riportere szerette volna sarokba szorítani a rákosrendezői beruházás kapcsán. Azonban a miniszter hatható érvekkel támasztotta alá a kormány álláspontját az ügy kapcsán, kiemelve a főpolgármester felelősségét. Szijjártó Péter szerint nem volt szükség további tárgyalásokra a Rákosrendező-Dubaj projekt kapcsán, mert a kormány részéről minden szükséges megállapodás megszületett.

– mondta a miniszter.

A főváros elővásárlási joga mint mondta, „kérdéses helyzetet teremtett. Amit a magunk részéről megköthettünk, azok megvoltak, de a főváros belelépett a képbe, ha jól értem, valami jogi konstrukció, elővásárlás kapcsán” – mondta, hozzátéve, hogy ez a döntés mostantól a fővárosi vezetés felelőssége. 

– tette hozzá. 

A beruházást illetően a 444 szerint felmerült, hogy az arab befektetői oldal lépett vissza, de ezt Szijjártó nem erősítette meg. 

„Nem, én nem így tudom” – mondta, jelezve, hogy a kormány a saját részéről minden megállapodást megtett, amire csak lehetőség volt.

Végül a külügyminiszter arra is reagált, hogy a projekt meghiúsulása milyen hatással lehet a jövőbeni befektetésekre. „Minden beruházás külön projekt. Az azonban kétségtelen, hogy ha van egy beruházás, amit valakik megakadályoznak, az lehet, hogy más befektetőknél kérdőjelet teremt” – mondta, ugyanakkor kiemelte, hogy eddig egyetlen arab befektető sem jelezte a kormány felé, hogy ez problémát jelentene. 

#Szijjártó Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!