2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Több kolozsvári iskola kapott emailben terrorfenyegetést

Vizsgálatot folytat a rendőrség, miután pénteken több kolozsvári iskolát is terrortámadással fenyegettek meg egy emailben – közölte a Kolozs megyei rendőrfőkapitányság.

A közlemény szerint több kolozsvári iskola – állami és magániskolák, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem – jelezte, hogy péntek hajnalban fenyegető emailt kaptak. A rendőrök mindegyik iskolát átvizsgálták, de nem találtak veszélyre utaló nyomokat.

A Stiri de Cluj helyi lap úgy tudja, az emailben egy nő fenyegetőzött azzal, hogy „Románia történelmének legnagyobb támadását” készül elkövetni pénteken, és hogy lőfegyverekkel felszerelkezve minden felsorolt iskolát meglátogat, hogy minél több embert megöljön.

Amalia Gurzau, a Kolozs megyei tanfelügyelőség szóvivője azt mondta, a fenyegető levelet kilenc kolozsvári tanintézménynek küldték el.

 (MTI)

#Erdély #Kolozsvár #iskola #bombafenyegetés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!