2025. december 27. - János
Időjárás ikon -1° -3°
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Meghalt Vitár Róbert

90 éves korában meghalt Vitár Róbert.

A Blikk úgy tudja, hogy a kommentátor március elején hunyt el.

Vitár Róbert 1944 és 1952 között a zuglói Szent István Gimnázium diákja volt. A Pedagógia Főiskola könyvtár szakán diplomázott, majd a Gorkij Könyvtárban dolgozott. 1958-ban került a Magyar Televízióhoz, ahol másfél évig a televízió archívumának, ezt követően a Sportosztály munkatársa volt. 1962 és 1968 között a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztőségének a munkatársa, kiadói szerkesztője, 1968 és 1970 között a Lobogó folyóirat sportrovatának a vezetője volt. 1970-ben tért vissza Magyar Televízió Sportosztályára és a Telesporthoz. Munkája jelentős részét a szerkesztés tette ki, de közvetített síugrást, ritmikus gimnasztikát. Négy téli olimpiáról tudósított – 1976 Innsbruck, 1980 Lake Placid, 1984 Szarajevó, 1988 Calgary.

1996-ban vonult nyugdíjba, de utána még 2002 elejéig az Eurosport munkatársa volt.

1960 és 1973 között Tárnoki László fedőnéven jelentéseket írt az állambiztonság részére.

#halál #vitár

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!