Belgrádban a Villamosmérnöki Kar (ETF) diáktüntetést szervezett, az egész város le van zárva. Délelőtt 11:30-kor egy autó a városközpont felé tartó tüntetők közé hajtott, három ember megsérült, a sofőrt letartóztatták – adta hírül az Index.hr.

Pénteken éjfél után is ezrek fogadták ovációval, tűzijátékkal, ölelésekkel és sokan könnyekkel a diákokat, akik gyalog, váltófutással vagy kerékpárral érkeztek az ország minden tájáról a fővárosba. A gyülekezés csúcspontján a város különböző pontjain összesen mintegy 31 ezerre becsülték a Szerbia minden részéről érkezett és őket fogadó belgrádi résztvevők számát.
A blokád alatt lévő ETF diákjai bejelentették, hogy változott a terv, a színpadot a Slavija téren állítják fel, a tüntetés pedig a Parlament előtt folytatódik.
Ekkor történt délelőtt 11:30-kor az incidens, egy autós a tüntetők közé hajtott, három ember pedig megsérült.
A sofőrt azóta letartóztatták.
(index)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
