2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Vučić megszólalt a belgrádi tüntetések után

A szerb elnök a belgrádi tüntetések kapcsán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hajlandó új választásokat kiírni három-négy hónapon belül, amennyiben az ellenzék ezt követeli.

Vučić sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hajlandó új választásokat kiírni három-négy hónapon belül, amennyiben az ellenzék ezt követeli. Az elnök szerint az új választás még magabiztosabb győzelmet hozna számára – írja az RBC-Ukraine ukrán hírportál. 

Mint arról beszámoltunk, szombaton tömeges tüntetésre került sor Belgrádban a tavaly novemberi újvidéki tragédia okozóinak felelősségre vonását és a korrupció elleni fellépést követelve. 

A szerb államfő élesen bírálta az ellenzéki médiát, szerinte azok „színes forradalmat” próbálnak kirobbantani. 

Vučić állítása szerint a tüntetések napján az összes vasúti útvonalon bombafenyegetéseket jelentettek, amit ő destabilizációs kísérletként értékelt.

Az elnök a nyugati médiát és az ellenzéket is manipulációval és dezinformációval vádolta a tüntetésekkel kapcsolatban. Kiemelte, hogy a hatóságok tudnak olyan bűnözői csoportokról, amelyek megpróbálták kihasználni a helyzetet, és biztosította a közvéleményt, hogy a rendőrség vizsgálja ezeket az eseteket.

Vučić elégedettségét fejezte ki, hogy a tüntetések során nem történt haláleset vagy súlyos sérülés. Közlése szerint 56 ember sérült meg, és 22 főt tartóztattak le rendbontás miatt. 

A letartóztatottakat állami tulajdon elleni bűncselekményekkel, rendőrök elleni támadásokkal és egyéb jogsértésekkel vádolják.

#Szerbia #Választások #Aleksandar Vučić #színes forradalom

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!