2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Elhunyt Eddie Jordan, a legendás F1-es csapatvezető

Az ír szakvezető csapatánál debütált a Forma–1 történetének eddigi egyetlen magyar pilótája, Baumgartner Zsolt.

Hetvenhat éves korában elhunyt Eddie Jordan korábbi Forma-1-es csapattulajdonos. A legendás ex-versenyző és csapatfőnök, majd később televíziós szakértőként és vállalkozóként dolgozó Jordan prosztatarákban szenvedett. Halálhírét a családja közölte csütörtökön.

Jordan az 1970-es és az 1980-as években az autósport különböző kategóriáiban versenyzett, majd megalapította saját F1-es csapatát, amellyel 1991-től 2005-ig szerepelt az elitkategóriában. A formula1.com-on olvasható összeállításban emlékeztetnek rá, hogy Jordan adott elsőként lehetőséget a Forma-1-ben a később hétszeres világbajnokká váló, legendás Michael Schumachernek 1991-ben. Később olyan versenyzők fordultak meg a csapatában, mint például Rubens Barrichello, Martin Brundle, Damon Hill és Jean Alesi.

A Jordan istálló első F1-es futamgyőzelme Hill nevéhez fűződik, az 1998-as Belga Nagydíjon a brit versenyző mögött Ralf Schumacher ért célba másodikként, így a csapat kettős sikert ünnepelhetett. Az 1999-es idényben a német Heinz-Harald Frentzen nyert futamokat a Jordan versenyautójával, az istálló utolsó sikerét pedig Giancarlo Fisichella aratta a 2003-as, az eső miatt kaotikusan alakuló Brazil Nagydíjon.

„Mély megrendüléssel értesültünk Eddie Jordan haláláról. Kifogyhatatlan energiájával mindig tudta, hogyan kell mosolyt csalni az emberek arcára, miközben ő maga mindig őszinte és ragyogó egyéniség volt. A Forma-1 ikonikus korszakának volt az egyik főszereplője és nagyon fog hiányozni” – nyilatkozta Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója.

(Mandiner)

#halál #Forma-1 #Eddie Jordan

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!