2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre

Új védelmi stratégiát dolgozott ki a lengyel kormány, amit természeti katasztrófa vagy háború esetén alkalmaznának, a műveletben több ezer önkéntes és rendvédelmi dolgozó venne részt. Egy politikus szerint az állampolgároknak legalább három napig kellene kibírniuk a saját maguk által biztosított élelmiszerekkel, vízzel és gyógyszerekkel. A stratégia Svédországban elnyerte az állampolgárok tetszését.

„Válsághelyzetben az állam nem pótolja magának az állampolgárnak a tetteit, ezért készüljünk fel arra, hogy az állam segítsége nélkül kell túlélnünk legalább három napot” – jelentette ki Wieslaw Lesniakiewicz, a lengyel Belügyi és Közigazgatási Minisztérium helyettes vezetője. A lakosságnak szánt segélyek között biztosítani kell a vizet, a gyógyszereket, az élelmiszer-ellátást és transzformátorokat is – írja a Business Insider.

A politikus szerint Lengyelországban a polgárok védelme remekül meg van szervezve, mivel 16 ezer önkéntes tűzoltó és 5000 rendvédelmi dolgozó garantálja a biztonságukat.

Lesniakiewicz hangsúlyozta, hogy „újjáépítették a Kormányzati Stratégiai Tartalék Ügynökség teljes stratégiáját, hogy az állampolgárok biztonsága ne kerüljön veszélybe természeti katasztrófa vagy háború esetén”. Utóbbi intézmény feladata lesz a segítségnyújtás, amelyben fontos szerepük lesz az önkormányzatoknak is.

A tisztviselő kiemelte, hogy egy Svédországban használt stratégiát fognak alkalmazni, amelyről az ország állampolgárainak 90 százaléka vélekedett pozitívan. Hozzátette, hogy a polgároknak is ki kell venniük a maguk részét a védekezésben, mivel a segítség nem biztos, hogy hamar megérkezik.

(Index)

#Lengyelország #válsághelyzet

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!