Steve Witkoff, Donald Trump közel-keleti különmegbízottja Tucker Carlsonnak adott interjút, amit a Politico is szemlézett.

A brüsszeli lap egy mondatot emelt ki, majd végül csak azzal foglalkozott.
Witkoff ugyanis egyebek mellett azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök imádkozott Trumpért a gyilkossági kísérlet után.
„Amikor az elnököt lelőtték, elment a helyi templomába, találkozott a papjával és imádkozott az elnökért”
– mondta Witkoff Putyinról.
A Politico azt is írta, hogy a különmegbízott ezt a „szentimentális történetet” közvetítette Trumpnak, aki „egyértelműen meghatódott”.
(mandiner)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.