2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Budapest több pontjára tűztek ki rózsaszín háromszöget a Pride betiltása ellen tiltakozók

„A melegközösségek ellen folyó hadjárat és kultúrharc elsöprően népszerű projektek, a Pride betiltásától pedig erkölcsi-politikai megigazulást vár a kormánypárt. Ezt a kampányt megengedhetetlennek tartjuk. A szexuális irányultság, nemi identitás nem meggyőződés dolga, de nem is pusztán magánügy. Az emberi élet, amely alapvetően közösségi élet, a másokkal zajló vitákból és értük vállalt felelősségből áll. Az izgalmasabb része éppenséggel közös tereken zajlik, és legszemélyesebb pillanatai is csak annyiban magánügyek, hogy a kormányzó hatalomnak nem lehet dolga velük” – egyebek mellett ezt is írta a sajtónak kiküldött közleményében az a civil szervezet, amelyik csütörtök kora reggel rózsaszín háromszögeket függesztett fel a főváros több pontjára, így tiltakozva a Pride betiltása ellen.

Magukról csak annyit írtak, hogy „független, civil szerveződés”, egyúttal közölték, hogy vasárnapra demonstrációt szerveznek. Utóbbi esemény Facebook-oldalán az olvasható, hogy vasárnap délután 2-től lesz a gyülekező, majd a demonstrálók a Nehru-parttól a Duna-parton a Lánchídig, a budai oldalon, a Sikló utcán keresztül a Várba mennek.

Azért rózsaszín háromszögeket tűztek ki csütörtökön, mert mint írják, a haláltáborokban rózsaszín háromszöggel jelölték a meleg férfiakat, a szimbólum később általános mozgalmi jelképpé vált.

#Budapest #pride

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!