2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Családon belüli erőszak miatt nyomoznak egy hajdúszoboszlói képviselő ellen

Néhány perc után félbeszakadt a hajdúszoboszlói képviselő-testület ülése, a képviselők kivonultak a teremből.

Mindezzel a családon belüli erőszak elleni tiltakozásukat kifejezték ki, ugyanis az egyik képviselő ellen nyomozás indult emiatt – írja a Haon. 

Az esetről Czeglédi Gyula polgármester a közösségi oldalán közleményt adott ki, többek között a Fidesz Hajdúszoboszló-csoportja nevében, valamint a Hajrá Hajdúszoboszló Egyesület is felszólította a megvádolt képviselőt, a Tisza Párt-szimpatizáns Kanizsay György Bélát, hogy mondjon le mandátumáról. 

A polgármester által kiadott közlemény szerint „az egyik helyi önkormányzati képviselő a napokban családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűncselekményben vált érintetté mint lehetséges elkövető”. 

Valamint azt is hozzátette, hogy minden nők elleni erőszakot elítélnek.

Képviselő úr erkölcsileg méltatlanná vált a köz szolgálatára, arra, hogy a hajdúszoboszlói nők, anyák, feleségek, gyermekek és férfiak képviseletét ellássa, ügyükben döntéseket hozzon – hangsúlyozták. Felszólították a képviselőt, hogy azonnali hatállyal mondjon le képviselői mandátumáról és távozzon a közéletből.

A Hajrá Hajdúszoboszló Egyesület is közleményt adott ki, amelyben arra szólítják fel Kanizsay György Bélát, akit az egyesület színeiben választottak meg, hogy „azonnali hatállyal mondjon le önkormányzati képviselői mandátumáról, és vállalja a tette következményeit”. 

#Hajdúszoboszló #családon belüli erőszak

Mutasd a hozzászólásokat!