A Momentum Mozgalom jelenlegi elnöke reagált, miután péntek reggel az MTVA Kunigunda utcai székháza előtt kezdett tiltakozó akciója miatt eljárást indított ellene a rendőrség.
Korábban megírtuk, hogy a Momentum Mozgalom politikusai és aktivistái péntek reggel az MTVA Kunigunda utcai székháza előtt kezdtek tiltakozó akcióba. Az ellenzéki párt élőben közvetítette a közösségi felületén a miniszterelnök szokásos rádióinterjúja előtti tüntetést, ahol a rendőrség próbálta szétválasztani a tiltakozókat.

A rendőrségi közlés alapján 21 személy ellen indul eljárás, amire Tompos Márton, a közösségi oldalán reagált.
21 bajtársunk ellen indítanak eljárást, amiért ma reggel akadályoztuk a közlekedést és visszaéltünk a gyülekezési joggal
– írja a Momentum elnöke, hozzátéve, hogy folytatják a tiltakozást, mert nincs hová hátrálni.
„A Fidesz mindennél jobban fél a hatalom elvesztésétől és sosem voltak még ennyire gyengék, mint most. Ezért bekeményítenek. Viszont mi nem félünk tőlük! Péntek reggel még meg tudtak minket számolni. Ezért a következő pénteken legyünk annyian, hogy ez már ne menjen nekik”.
Tompos Márton felhívta a figyelmet, hogy szombaton Zalaegerszegen és Szegeden szerveznek demonstrációkat, kedden pedig Budapesten folytatják a tüntetést.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
