2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Grönlandi kormányfő: az Egyesült Államok nem kapja meg a szigetünket!

Jens-Frederik Nielsen megválasztott grönlandi miniszterelnök vasárnap Facebookon tett bejegyzésében utasította el azt, hogy a szigetet az Egyesült Államok megszerezze.

„Hadd mondjam ki világosan: az Egyesült Államok nem kapja meg Grönlandot. Senkié sem vagyunk. Magunk döntünk a jövőnkről” – írta a kormányfő, egyben nyugalomra intett. 

„Nem szabad félelemből reagálnunk. Nyugalommal, méltósággal és összetartással kell reagálnunk” – tette hozzá a Dániától való függetlenség fokozatos megvalósítását pártoló politikai erő, a Demokraatit párt 33 éves politikusa. 

Úgy fogalmazott, hogy 

Donald Trump amerikai elnöknek meg kell mutatni, hogy Grönland csakis a grönlandiaké. „Így volt tegnap, így van ma, és így lesz ez a jövőben is” 

– hangsúlyozta.

Grönlandon március 11-én tartottak parlamenti választást, amelyet a Demokraatit nyert meg csaknem 30 százalékos eredménnyel. Rajta kívül a kisebbik konzervatív párt, az Atassut (Szolidaritás), a szociáldemokrata Siumut (Előre) és a baloldali inuit Ataqatigiit (Népi közösség pártja) vesz részt a kormányban, így a szigeten működő egyetlen további párt, a Dán Királyságtól való gyors elszakadást szorgalmazó Naleraq (Tájékozódási pont) fogja egyedül alkotni az ellenzéket.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerdán készül Grönlandra utazni, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatokat Dánia és autonómiát élvező területe között. 

Donald Trump amerikai elnök január 20-i hivatalba lépése óta többször jelezte, hogy szeretné, ha Grönland az Egyesült Államokhoz tartozna, és a törekvést amerikai nemzetbiztonsági érdekekkel magyarázta.

(Demokrata)

#Donald Trump #grönland

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!