2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kövér László és Rétvári Bence is a halállistáján volt az iskolai mészárlásra készülő férfinak

Kövér László házelnök valamint Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára volt az a két politikus, akiket egykori iskolatársai mellett célpontként jelölt meg az az iskolai mészárlásra készülő 19 éves férfi, akit a múlt héten fogtak el – írja saját értesülései alapján a Blikk.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) által elfogott férfi múlt csütörtökön írt levelet arról, hogy annyi embert akar kivégezni a volt gimnáziumában, amennyit csak lehetséges. 

Levelét zsarolási célzattal küldte, azt ígérte, ha volt iskolája egymilliárd, az állam pedig tízmilliárd forintot utal számlájára, eltekint a mészárlástól. 

Követelte két politikus leváltását is, azt írta, hogy ha nem teljesítik a feltételeit, a politikusokat is túszul ejti, majd kivégzi őket a Parlament lépcsőjén. 

A férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetéssel gyanúsítja. A Budapesti Törvényszék közlése szerint beismerte tettét, amelyet azzal magyarázott, hogy a korábbi gimnáziumi osztálytársai a pszichés betegsége miatt többször bántalmazták és kiközösítették. A vasárnapi letartóztatása után – az esetlegesen fennálló pszichés betegségére tekintettel – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították. 

A Blikk által ismertetett levél szerint a férfi többek közt azt írta: 

Hátrakötöm az összes túsz kezét kötéllel, majd a terem végére sétálok és, rájuk fogva a fegyvert, csak állok ott, majd egy váratlan pillanatban az irányukba lövök egy sorozatot, hogy igazán megijedjenek, de úgy, hogy senkit ne találjak el. Majd közelebb megyek hozzájuk, magamhoz veszem a baseballütőt, és néhány gyerek fejét elkezdem vele ütni, addig verem, amíg majdnem meghalnak, de a végén belelövök egy sorozatot a fejükbe… néhányuknak átvágom a torkát a machetével, végignézem, ahogyan meghalnak 

A lap úgy tudja, hogy a férfi egy fővárosi, VIII. kerületi középiskolába járt, és az egyik diáktársának még rendőrségi ügye is volt abból, hogy a betegsége miatt zaklatta őt. 

#iskolai erőszak

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!
;