Az ellenzék messiása Lovászin szónokolt.

Magyar Lázár János korábbi kijelentésére reagált.
Az építési és közlekedési miniszter akkor úgy fogalmazott, hogy „eljött az ideje, hogy azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, lesöpörjük magunkról, annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani”.
Majd azt is mondta, hogy „a kullancsokat is ki kell söpörni, és a poloskákat meg ideje volna lesöpörni magunkról”.
Poloska vámpírozott
„És ez a csávó, miközben kilovagol valamikor délelőtt a kastélyából arra a tükörsima útra, amit a mi közpénzünkből, 3,5 milliárd forintból újíttatott fel közlekedési miniszterként a kastélyához, hogy az elegáns vendégek akár egy hintón, akár egy Bentley-n zötykölődés nélkül érkezhessenek… Ez a csávó mondta, hogy unja a luxizást, a luxust" - mondta Poloska.
A beszéd során Magyar Péter egy erős metaforával élve azt üzente Lázárnak, hogy
„a kullancs ugyan veszélyes állat, de a vámpír sokkal veszélyesebb. Az egy szippantásra, mint ön, sokkal több vért és energiát tud elszívni a magyar nemzettől, mint sok ezer kullancs egész életében.”
