Gulyás Gergely azt mondta: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány csütörtökön kezdeményezi.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön érkezett épp Magyarországra, ellene az ICC tavaly november 21-én elfogatóparancsot adott ki és Joáv Gallant volt védelmi miniszter ellen is. Azzal érvelt a bíróság akkor, hogy Netanjahu emberiség elleni bűntetteket követhetett el, és erre megalapozott a gyanú.
A nemzetközi elfogatóparancs kiadását tavaly májusban kérelmezte a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze Netanjahura és a Hamász vezetőire is a 2023. október 7-én Gáza térségében kitört izraeli-palesztin konfliktus miatt. Háborús bűncselekmények gyanúja miatt szintén elfogatóparancsot kértek Jahjá Szinvárra, a Hamász vezetőjére is, akivel időközben végeztek az izraeli katonák.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
