2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Nem adta vissza a láncfűrészt, ezért elrabolták a férfit

A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberrablás miatt emelt vádat négy férfival szemben, akik a tari vasútállomáson kocsiba tuszkoltak és elraboltak egy férfit, miután egy ellopott láncfűrészt kértek rajta számon.

A vád szerint a négy férfi 2023. június 25-én későn este a tari vasútállomáson várták a férfit, hogy megkérdezzék, hol a láncfűrész, amit korábban elvitt egyikőjüktől. Mivel erre a kérdésre nem kaptak számukra kielégítő választ, a férfit egyikőjük többször megütötte, majd autóba tuszkolták és azt követelték, hogy mutassa meg hol van láncfűrész.

A férfi azt mondta, odaadta valakinek, ezért Bátonyterenyébe mentek, ahol megtalálták a láncfűrészt és azt 16 ezer forintért „visszavásárolták”. A férfitől ezután ennek a 16 ezer forintnak a megfizetését követelték, majd végül elengedték őt.

A négy férfival szemben emberrablás miatt emeltek vádat. Ha négy férfi közül a láncfűrészt követelő és erőszakoskodó férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését a vád szerint beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 2 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás kiszabására, társaival szemben pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, valamint mindannyiukkal szemben a félmillió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére tett indítványt.

#Police

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!