2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Puzsér buzisodik a színpadon

Puzsér Róbert azzal kezdte beszédét, hogy az állampárt csapdát állított, azért tiltotta be a büszkeség menetét, hogy az ország állapotáról szóló diskurzust ideológiai irányba terelje. „Ez a demonstráció a gyülekezéshez fűződő emberi és polgári jog védelmében zajlik” – húzta alá a publicista.

A publicista hangsúlyozta, a polgári demokráciáért és a jogállamért tüntetnek, valamennyi politikai kurzusnak fontos a gyülekezéshez való joga, ahogy a Pride résztvevőinek is. Az szerinte nem várható el, hogy azt skandálják, legyen Pride, de egy demokrata azt mondja, hogy lehessen. „Ha ez egy identitásdemonstráció, vesztésre van ítélve, ha ez egy polgári jogi demonstráció, akkor van esélye” – vélekedett a publicista.

Puzsér Róbert leszögezte, nem egyes politikai oldalak jogai csorbulnak, hanem minden magyaré, addig pedig nem lesz változás, amíg nem tanulják meg, hogy ne kurzusalapú legyen a szolidaritás.

Ugyan ki gondolja komolyan, hogy aki meglát egy buzit, az megbuzul?

– tette fel a kérdést Puzsér Róbert, ócska érvelésnek nevezve ezt, emlékeztetve, hogy az Orbán-kormányok idején eddig is volt Pride.

Puzsér Róbert a kormánypártiakat és az ellenzékieket is arra szólította fel, hogy építsenek hidakat, a magyarok pedig a híd közepén találkozzanak. „Mentsük meg Magyarországot önmagunktól és egymástól. Talán még van remény” – zárta beszédét a publicista.