2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Feljelentést tettek Bige László vagyonkimentési ügyében

Különösen nagy értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával indulhat nyomozás Bige László vagyonkimentési ügyében, a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István ugyanis erre hivatkozva kereste meg a Nemzeti Nyomozó Irodát.

Akár ötmilliárd forintot is kivonhattak az utóbbi időben a baloldali milliárdos csődközelben lévő cégéből, a Nitrogénművek Zrt.-ből. Mindeközben a vállalat hitelezői a pénzükért aggódnak, a műtrágyakirályként is emlegetett Bige – egy azóta sem cáfolt sajtóértesülés szerint – legalább százmillió forinttal támogatta Magyar Péteréket. 

Nyomozás indulhat Bige László vagyonkimentési ügye kapcsán, ugyanis a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István különösen nagy vagy azt meghaladó értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához. 

Bejelentésében Tényi a Magyar Nemzet keddi tényfeltáró cikkére hivatkozott, amelyben megírták, hogy a baloldali milliárdos folyamatosan menti ki a cégvagyont a csődközeli állapotba került vállalatából, a Nitrogénművek Zrt.-ből. 

Értesülések szerint akár az ötmilliárd forintot is elérheti a vállalatból kiszedett pénz és vagyon értéke. 

A vagyonkimentési ügy háttere, hogy a Nitrogénműveknek idén májusban jár le egy kétszázmillió eurós – mai árfolyamon 80 milliárd forintnyi – kötvénye, aminek visszafizetésére a jelenlegi helyzetben feltehetően nincs pénze. A cég 2013-ban bocsátott ki nemzetközi kötvényt, ám az ahhoz kapcsolódó merész üzleti tervek nem teljesültek. A kötvényt aztán a cég refinanszírozta, vagyis a vállalásait úgy teljesítette, hogy egy újabb, kétszázmillió eurónyi, hét százalékot fizető kötvényt bocsátott ki. Amennyiben a csődközelben lévő Nitrogénművek az említett határidőig nem tudja visszafizetni az adósságait, vagy újra hitelt vesz fel, vagy pedig haladékot kér a kötvényesektől. 

Több kötvényes egyébként attól tart, mire a cég a fizetésképtelensége miatt a felszámolás sorsára jut, addigra Bige László nem hagy annyi vagyont a vállalatban, amiből végül hozzájuthatnak a pénzeikhez. 

Mindezek fényében nem meglepő, hogy komoly sajtófigyelmet keltett, amikor a múlt héten kiderült: 

Bige László legalább százmillió forintos támogatást adott Magyar Péteréknek, az összeget Svájcon keresztül juttatták el a Tisza Párt környezetébe. 

Az értesülést azóta sem cáfolták.

A Nitrogénművek belső ügyeire rálátó egyik forrás szerint a műtrágyakirályként is emlegetett nagyvállalkozó nem véletlenül támogathatta a Tisza Pártot.

Mint fogalmazott, a baloldali milliárdos feltehetően abban bízik, hogy a pártfinanszírozásnak ez az átláthatóságot kerülő módja egy esetleges kormányváltás után számára kedvező fordulatot hozna, és ismét egy neki előnyös üzleti környezet alakulna ki.

#Bige László #Tényi István #poloska

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!