2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Elítélte a bíróság a kormányplakátok megrongálóját

A Pécsi Törvényszék megrovásban részesítette a kormány óriásplakátjai ellen évek óta harcoló Heindl Pétert. A jogász fellebbez az ítélet ellen.

Heindl Péter azért festi át a kormány politikai plakátjait, mert szerinte azok beleavatkoznak a pártok választási harcába, s ezt tiltja a választási törvény, ahogy tiltják az unió jogszabályai is – írja a Népszava. 

Heindl először a választási bizottságokhoz, a rendőrséghez, az ügyészséghez, a bírósághoz és az Alkotmánybíróághoz fordult, hogy szedessék le, illetve tiltsák be ezeket a politikai hirdetéseket, de nem járt sikerrel. 

Ezért aztán ő maga lendült akcióba, és átírta a plakátok szövegeit, amit soha nem tagadott, sőt volt, hogy feljelentette saját magát, mivel az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a plakátok által megvalósított törvénysértésre. 

A Pécsi Ítélőtábla tavaly törvénysértőnek minősítette azt, hogy a jogász átfestett huszonegy óriásplakátot, és jogerősen megrótta őt.

A lap szerint egy másik ügyben is indult ellene büntetőeljárás, ugyanis még 2023 augusztusában az egyik pécsi középiskola udvarán álló plakátot is „átszerkesztett”. Heindl azt írta a plakátra, hogy: „Tilos az iskola területén és külön állami forrásból politikai hirdetést kirakni”. Heindlt megvádolták rongálással, ám a Pécsi Járásbíróság 2024-ben felmentette őt a vád alól, mivel a per során kiderült, hogy a plakát csak június 16. és július 15. között lehetett volna kint a tartón.

Pécsi Törvényszéken csütörtökön az elsőfokú végzést megváltoztatva elmarasztalta a jogászt rongálás vétségében, A másodfokú bíróság szerint ugyanis nincs jelentősége annak, hogy az átírt plakát már lejárt.

Heindl a tárgyalás végén bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen.

#Pécsi Törvényszék #plakátrongálás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!