Továbbra is rács mögött marad a 40 éves budapesti F. János, akit azzal gyanúsítanak, hogy 24 évvel ezelőtt agyonverte Till Tamást.

A Kecskeméti Törvényszék szóvivője elmondta,
a bíróság június 14-ig hosszabbította meg a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását.
Mint arról beszámoltunk, a 2000-ben, 12 évesen eltűnt Till Tamás maradványai tavaly nyáron kerültek elő egy bajai tanyáról. A nyomozók egy 40 éves férfi tanúkihallgatása után találták meg a csontokat, őt többször is behívták a rendőrségre, és végül a negyedik kihallgatásán beismerte, hogy ő a gyilkos.
F. Jánost tavaly decemberben tartóztatták le, akkor már tagadta a bűncselekmény elkövetését.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.