2025. november 11. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Hadházy üzent: nem hagyjuk abba!

A Pride betiltása ellen tiltakozók 30-an éjszakáztak a várban...

„A legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen. Maradunk, délután ötkor gyülekező itt a Várban és innen irány újra az Erzsébet híd!” – írta a Facebookon Hadházy Ákos képviselő szerdán hajnalban, azután, hogy kedden negyedik alkalommal is tüntetést tartott Budapesten. 

A Lódoktorék kedden az Erzsébet hidat is lezárták.

A Telex tudósítója szerdán reggel hét óra körül négy-öt felvert sátrat talált a Várban, Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő épp az ott maradt, körülbelül 10-15 fő kitartó demonstrálót kérdezgette arról, hogyan aludtak. A Sándor-palota körül kb. húsz rendőr lehetett.

A tüntetést szervező Hadházy Ákos a Telexnek azt mondta, hogy hajnali 2-3 óráig elég “komoly élet” volt a Várban. Úgy érezte, meglepően sokan maradtak addig, szerinte olyan 30-40-en éjszakázhattak fent nagyrészt fiatalok. 

Hadházy azt mondta, számolt azzal is, hogyha két fő alá csökken a létszám, akkor a rendőrség esetleg berekeszti majd a tüntetést, ugyanakkor ez egy bejelentett tüntetés, így a rendőrségnek nem lett volna joga a békés demonstrációt feloszlatni, pláne, h Hadházy különösen figyelt arra, hogy ez egy békés megmozdulás legyen – mondta.

Hadházy azt is mondta, hogy “a hatalom békés, de határozott és elszánt tüntetőktől fél”, pont azoktól, akik tegnap este ott voltak a Várban". Hadházy kitért Szabó Bálintra is, azt mondta, jelenléte biztosan nem tesz jót a tüntetés renoméjának. Kitért arra is, hogyha szerdán kormányülés lesz, ők nem fognak odamenni tüntetni a Karmelita elé, ugyanis az szerinte nem lenne produktív. Szerinte a lényeg az, hogy megmutatták: nem hagyják abba. Hadházy azt mondta, a mai demonstrálásával is azt üzeni, hogy nem akar olyan országban élni, ahol "kínai arcfelismerő rendszerrel figyelik meg az ellenzéket".

 

 

#Tüntetések #balfasz #Hadházy Ákos

Mutasd a hozzászólásokat!