Tóth Gabi azt szeretné, ha a törvény mindenkire vonatkozna, éppen ezért érezte helyesnek, ha megszólal a Lakatos Márk-botrányról.
Lakatos Márkot hónapokkal ezelőtt súlyos pedofilvádakkal illette Ábrahám Róbert.

A botrány kirobbanásának középpontjában az állt, hogy befolyásolható gyermekeket közvetítettek ki az árvaházakból homoszexuális-pedofil férfiaknak - egy 15 éves, gyermekotthonban nevelkedett fiú vallomása – szerint Lakatos Márknak.
A stylist tavaly azt nyilatkozta az ügyben, hogy tagadja a vádakat és mindenben együttműködik a hatósággal, hogy kiderüljön az igazság.
A Blikk azóta beszámolt egy másik ügyről is, miszerint nem ez volt az egyetlen eljárás, amely elindult Márk ellen. Az egyik feljelentést tevő, Füssy Angéla április 11-én kapta kézhez azt a határozatot, amit Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának Nyomozó Osztálya állított ki az ismeretlen tettes ellen indított eljárás megszüntetéséről. Az indoklás szerint ugyanis az elkövetők büntethetősége elévülés folytán megszűnt az adott ügyben. A határozatban az áll, Lakatos és társa 2003-ban vagy 2004-ben egy akkor 13 éves fiúval vette fel a kapcsolatot, akik a lakásukra hívták egy fotózásra, ám ott rázárták az ajtót és szexuális tettekre vették rá.
Ábrahám Róbert szerda 18 órára tüntetést szervez a Kossuth térre.
Hangsúlyozta, a határozatban egyértelműen szerepel a megrontás bűncselekménye, viszont az elévült. Hozzátette: további 40 személyt hallgattak ki tanúként, az ő ügyükben még tart az eljárás. Lakatos Márk kedden ismét megszólalt a botrány kapcsán, és határozottan jelentette ki: „az összes ellenem terjesztett rágalmat vagy vádat – régieket és újakat egyaránt – most újra a leghatározottabban visszautasítom.”
Tóth Gabi kitálalt arról, amit tud
Ezt már Tóth Gabi sem hagyhatta szó nélkül, az énekesnő váratlanul megszólalt a közösségi oldalán az ügyben, azonban nem Márkot védte, éppen ellenkezőleg.
„Ez most nem egy vicces videó lesz, és nem egy humoros, jókedélyű videó, viszont annál fontosabb”
– kezdte Gabi Instagram-videójában.
Az előadó elmondása szerint felelősségének érzi, hogy megossza a nyilvánossággal az igazságot és ne hallgasson tovább. Azt állította, hosszú éveken keresztül tisztában volt azzal, milyen brutális dolgokat művelt a stylist. Ráadásul saját bevallása alapján egy incidensnek még szem- és fültanúja is volt. Gabi úgy tudja, a szakmában nem ő az egyetlen, aki tudomást szerzett minderről, azonban azt érzi, a többiek nem mertek kiállni a véleményük mellett és nyíltan hangot adni annak. Ő viszont nem hajlandó tovább lakatot tenni a szájára, a gyermekeket szeretné óvni állítása szerint. Gabi leszögezte, a történtekkor még ő is fiatal lány volt, a szervezete tiltakozott az ellen, amit hallott vagy látott, fel sem tudta fogni az egészet.
Tudatában voltam annak, hogy Lakatos Márk milyen aberráltságokat követ el
– hangzott el a szájából a felvételen a döbbenetes állítás, aztán így folytatta:
„Egy Viva TV-s, hosszú forgatási nap után, ami az E-Klubban volt, még a régi E-Klubban volt berendezve a stúdió, mentünk haza, és Lakatos Márk beültetett egy fiatal, kiskorú, cigány származású fiút a taxiba, és megkérdeztük tőle, hogy ki ez a gyerek és hova viszed. Látszólag a gyerek elég zaklatott állapotban volt. De aztán Lakatos Márk a következőt válaszolta: ‘Hát, drágáim, nem tudjátok? Hát magam vagyok az Unicef!’ Az elmúlt években többször hangot adtam a kollégáimnak, meg így az egész szakmai életemben erről a dologról. De valahogy mindig arra ösztönöztek (…) hogy ne legyek én a szószóló, ne én legyek megint, aki erről beszélni fog, aki ezt kiteregeti” – taglalta Gabi.
Az énekesnő arról is beszélt, hogy az elmúlt években többször is megkapta a magáét Lakatos Márktól, de ő mégis inkább a kamerák mögött, a háttérben akarta tisztázni vele a konfliktusokat. Gabi tisztában van azzal, hogy a mostani felszólalása után is sok támadást kap majd, de nem tudott szó nélkül elmenni az ügy mellett. Azt kívánja, kerüljenek elő a bűnösök és mindenkit tüntetésre szólított fel a gyermekek védelmében.
A videó teljes egészében itt látható:
