2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

923 000 forintnyi pénzbüntetést kapott eddig egy momentumos képviselő a rádiós blokádokért és a hídlezárások miatt

Jöttek sorban az ügyfélkapumra a rendőrségi végzések gyülekezési joggal visszaélés, pirotechnikai eszközök használata, és közúti közlekedési szabályok megsértése miatt – írja posztjában Stummer János, a Momentum elnökségi tagja, akit szervezőként azonosított a rendőrség négyszer is, amikor a párt politikusai megpróbálták elzárni a miniszterelnök útját, ezzel megakadályozva, hogy bejusson az MTVA épületébe. De kapott büntetést három hídzárért is. „Volt amikor igazoltattak, volt amikor kamerafelvételek alapján azonosítottak. Ezek alapján eddig rám róttak 923000 forintnyi pénzbüntetést, amit 852 óra közmunkával, vagy 142 nap elzárással válthatok meg” – írja Stummer.

Azzal zárja, hogy ezután sem fogja bejelenteni a tüntetéseiket: „Ja, és még valami, belügyminiszter úr: a továbbiakban se fogom bejelenteni, hogy megyek a Kunigundára, vagy épp a hídra.”

A hídfoglalások kapcsán sokakat büntettek a rendőrök. Az eddigi legnépesebb, április 1-i tüntetés után 58 ember ellen indult eljárás közlekedési szabálysértés miatt. De friss hír, hogy a legutóbbi, kedd-szerdai Erzsébet hídi és a Szent György téri gyűléseken is öt ember ellen indult eljárás. Hárommal szemben pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt kezdeményeztek eljárást, eggyel szemben pedig közlekedési szabálysértés és csendháborítás miatt.

#Stummer

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!