2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Balázsék ezúttal a cukorbetegeket álázták meg, büntetett az NMHH

A Rádió 1 Balázsék című műsorszám egyik adásában olyan megalázó kijelentéseket tettek a cukorbetegekkel kapcsolatban, hogy az alkalmas a cukorbetegséggel élők emberi méltóságának megsértésére.

A Médiatanács a Radio Plus Kft.-re 800 ezer forint bírságot rótt ki, annak vezető tisztségviselőjére pedig a jogsértés ismételtségére tekintettel 75 ezer forintot. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sajtóközleményéből kiderül, hogy a törvénysértés 2024. november 7-én, a reggel 6 órától sugárzott adásban történt.

A Médiatanács rendszeresen ellenőrzi, hogy a műsorkvóta-kötelezett és a zenei kvótakötelezett médiaszolgáltatók az adott évben teljesítették-e a rájuk vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségüket. Az előírásokat nem teljesítő, illetve késedelmesen teljesítő médiaszolgáltatókra a testület bírságot szabott ki

– áll a közleményben.

A kommünikéből az is kiderült, hogy a Sárvár Rádió nem tett közzé a hatósági szerződésben vállaltaknak megfelelő arányban közszolgálati, a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, hírműsorszámot és szöveges tartalmat, valamint túllépte a zenei művekre vonatkozó maximális vállalását 2024. december 12-18. között. „Emiatt a Médiatanács a médiaszolgáltatót 90 ezer forint bírsággal sújtotta, valamint a jogsértésről szóló közlemény közzétételére is kötelezte” – olvasható az indoklásban.

A Balaton Rádió 2024. december 16. és 22. között szintén megsértette a közszolgálati műsorszámok bemutatására fordított műsoridőre vonatkozó törvényi kötelezettségét, mivel nem tett közzé megfelelő arányban közszolgálati műsorszámot, szöveges tartalmat, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámot, és megszegte a zenei művek közzétételére vonatkozó vállalását is.

Az LBK Base Kft.-vel szemben is eljárás indult, mivel a Base FM-en 2025. március 4-én reggel 8 óra 15 perces kezdettel III. korhatári kategóriában (12 éven aluliak számára nem ajánlott) műsorra tűzött „Siss” című zeneszám közzétételével a médiaszolgáltató megsértette-e a klasszifikációs rendelkezéseket.

#rádió1 #Balázsék

Mutasd a hozzászólásokat!